BemutatkozásDr. SzaiffLászlóTiborügyvéd.
Jogi tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem, ahol 2005-ben szereztem meg a diplomám, majd, 2017-ben a jogi szakvizsgáimat is sikerrel teljesítettem. Angol középfokú „C” típusú nyelvvizsgával rendelkezem.
A jogi tanulmányaim befejezését követően, hosszú időre a közigazgatásban helyezkedtem el, amely jogterületet, már az egyetemi éveim alatt megkedveltem. Rövidesen vezetői kinevezést kaptam és munkámat 2007-től, mint a Csornai Körzeti Földhivatal ingatlan-nyilvántartási és földügyi osztályvezetője végeztem, egészen 2015-ig. Azután a Pázmándfalui Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjeként - három település önkormányzatának a munkáját segítve - tevékenykedtem egészen 2016. év december 31. napjáig.
A több mint egy évtizedes közigazgatásban eltöltött munka után érett meg bennem az elhatározás, hogy a megszerzett tudásom az üzleti szférában kívánom a továbbiakban kamatoztatni, és a Tisztelt Ügyfelek rendelkezésére bocsátani.
A közel tíz év földhivatali munkával töltött, és a majdnem két éves önkormányzati igazgatásban eltöltött idő alatt, nagy tapasztalatra és mély tudásra tettem szert az ingatlanjog, az agrárjog, a közigazgatási hatósági eljárás témakörében, szervezési feladatok ellátásában, ugyanakkor a közel egy évtizedes vezetői kinevezésemből kifolyólag, a humánpolitikai feladatok ellátásában, és az elektronikus ügyintézés, továbbá az informatikai alkalmazások megbízható és gyors használatában is. Ez utóbbi véleményem szerint az egyik leghasznosabb ismeret-halmazt jeleni, ugyanis meggyőződésem szerint a jövő az elektronikus ügyintézés irányába mutat, amely használatával jelentős idő, és energia is megspórolható a hatóságok, bíróságok, vagy egyéb szervezetekkel történő kapcsolattartás során.
A fentieken túl alapos ismereteket szereztem még a civil szervezetek működésével kapcsolatos jogszabályi rendelkezések alkalmazásával összefüggésben is, illetve a különféle Európai Unió által támogatott, vagy nemzeti hatáskörben kiírt pályázati kérelmekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátásában is. A megszerzett ismeretanyag gyakorlati alkalmazása, és a megszerzett tudás naprakészen tartása folyamatosnak tekinthető, mivel jelenleg is egy civilszervezet (sportegyesület) vezető tisztségviselője vagyok.
A földhivatali pályafutásom alatt számtalan, az ingatlanokkal kapcsolatos hatósági eljárásban vettem részt, nem egyszer a hatóságot megkereső Tisztelt Ügyfelek részéről felmerülő problémák közös megoldásában is tevékeny részt vállalva, a jogi lehetőségek felvázolásától, egészen a konkrét megoldási javaslatok megfogalmazásáig bezárólag. Az ingatlanügyek szinte teljes spektrumát megismertem, a különféle tulajdonátruházó szerződésektől (adásvételi-, tulajdonközösség megszüntetési-, ajándékozási-, öröklési szerződések, elbirtoklási megállapodások, stb.) kezdve, a társasház alapítással kapcsolatos okiratokon át, a speciális műszaki, és jogi ismereteket is feltételező telekalakítási eljárásig, valamint az olyan különleges ingatlan-nyilvántartási eljárásokat is beleértve, mint a rendezetlen tulajdoni állású ingatlanokkal kapcsolatos eljárás.
Részletesen megismertem továbbá, a termőföld (föld) használatával, hasznosításával, a föld védelmével kapcsolatos hatósági eljárásokat, ide értve a föld átruházására, a földszerzés-, földhasználat hatósági engedélyezésére vonatkozó bonyolult, és az érintett gazdálkodó személyek, számára szinte már átláthatatlannak tűnő joganyagot.
Általános vélekedés, hogy az elmúlt években gyökeresen megváltozott a jogszabályi környezet az ingatlanokkal kapcsolatos jogi ügyek kezelését illetően, amely változások a földdel kapcsolatos jogviszonyokat érintették a leginkább. A földdel kapcsolatos jogszabályok követése, és alkalmazása egy a jogi ügyekben laikus személy (gazdálkodó) számára szinte lehetetlen feladatot jelent.
Meggyőződésem, hogy az ingatlan - ezen belül pedig a föld - tulajdonjogának megszerzésével, és használatával, hasznosításával kapcsolatos ismeretanyag összetett jellege speciális ismereteket, és nagy felkészültséget kíván minden a területtel foglalkozni kívánó ügyvédtől. Ezeknek a speciális kívánalmaknak megfelelve, és a megfelelő szaktudás birtokában úgy vélem, hogy sikeres és megnyugtató megoldásokat tudok nyújtani a hozzám forduló Tisztelt Ügyfelek részére.
Remélem, hogy elnyertem bizalmát!

Elérhetőségünk
Ezt a honlapot a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamarába bejegyzett Dr. Szaiff László Tibor (9023 Győr, Fehérvárályokfs belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt megtekinthetők a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon.
HÉTFŐ - PÉNTEK
09:00 - 18:00
+ 36 30 650 4208
Dr. Szaiff László Tiborügyvéd
9023 Győr, Szigethy Attila út 84. fsz. 1. dr.szaiff@gmail.com
